Sátor Suli program

A Sátor Suli egy olyan önkéntes felnőttek által koordinált, a közösség megtartó erejére építő program, amelynek keretei között Vecsésen élő középiskolás és egyetemista fiatalok mentorálnak olyan helyi általános iskolás korú gyerekeket, akik javítani szeretnének a tanulmányi előmenetelükön. Így megtapasztalják a tudás örömét, az önmagukért és az egymásért való felelősségvállalás fontosságát.

A közösségben való felelős együtt gondolkodás és az önfejlődésre való képesség a jövőnk zálogai. Sok olyan Vecsésen élő fiatal van, akik ezt az impulzust nem kapják meg az iskolában vagy a családjukban.

A program elsődleges érintett célcsoportjai a segítségre váró általános iskolás fiatalok, illetve az önkéntes mentorok, jelenleg összesen 25-30 fiatal. Ezen kívül a program szakmai vezetésében és koordinálásában 4-5 felnőtt önkéntes vesz részt.
Tágabb célcsoportok az érintett családok és iskolai közösségek, hisz a programban részt vevő fiatalok
tanulmányi- és személyiségfejlődése a közösségükre is hatással van, jó példájuk hatására többen jelentkeznek segítőként a programba.